end

Lassan talán egy hónap múlva lesz 5 éve, hogy elkezdtem a változás projektet. Sok mindenre rájöttem. Magamról is és a világról is. Sok mindenre jobb lett volna sose rájönni. Valójában azt hiszem visszaértem ugyanoda, ahonnan elindultam anno. Nem mondom, hogy nem érte meg az elmúlt 5 év, mert voltak jó pillanatok benne, de inkább csak a szenvedés volt jellemző. Persze tudom én tehettem róla.

A célt nem értem el. Szerintem meglehet változni. De én nem tudok megváltozni. Lehet már akkor is túl öreg voltam, amikor elkezdtem. Vagy csak azóta fáradtam el. Túlságosan is merev vagyok és nem tudok változni. Lehet sose tudtam, csak azt hittem, hogy igen. És valószínűleg már nem is fogok tudni soha se változni.

Az biztos, hogy képtelen vagyok változtatni a sorsomon és nem tudom irányítani a dolgaimat. Nincs bennem elég kitartás hozzá. Lehet sose volt és ez is csak egy illúzió volt. Sose voltam elég bátor ahhoz, hogy azt tegyem amit kellene, mindegy miről is volt szó.

Nem tudok olyan lenni, mint mások. Hiába próbáltam meg bárhogyan is rávenni magamat dolgokra, én nem tudok nagyon sok mindent, amit mások igen. Nem vagyok kompatibilis a mai világgal és a mai emberekkel. Egy érthetetlenül elszúrt gondolkodású valami vagyok, amit nemhogy mások én se tudok elfogadni. Talán egy másik világban lehet érvényesülhettem volna. Nem tudok a mai világ elvárásainak megfelelni és nem tudok kifordulni se magamból.

Azt sajnálom csak, hogy talán túl sok negatív gondolattal szennyeztem a környezetemet/ismerőseimet az elmúlt években. Csak remélem, hogy talán nem voltam mindig annyira szörnyű.

De befejezem a dolgot. Mármint a változás projektet. A végeredmény az, hogy nem sikerült, elbuktam. Talán másoknak sikerülhet, én túl kevés voltam a feladathoz. Ami nem megy, nem érdemes erőltetni. Inkább olyasmiket kell csinálni, amik mennek.

Igazándiból már 1-2 hete ez van a fejemben, hogy kb ennyi volt, csak mindig valami miatt elbizonytalanodtam, hogy hátha mégse. De azt hiszem ideje véget vetni a szenvedésnek.

Mára kb ugyanolyan semmi vagyok, mint ahogy elkezdtem. Nem érdekelnek az emberek és nem érdekel semmi. Azért nem leszek teljesen céltalan. Ha már visszatértem oda ahonnan, elindultam, akkor csinálhatom ugyanazt, amit a változás projekt előtt.

1. Melózás ezerrel, mivel más nem fogja lefoglalni az agyamat, így ráérek szupersokat foglalkozni azzal ami megy. Persze lehet, hogy az informatikából is kiderül újabb 5 év múlva, hogy hozzá nemértő vagyok, de akkor majd kitalálok valamit, bár örökké úgyse élünk.
2. Segíthetem tovább talán jobban az ismerőseimet és a világot(utóbbiban nem vagyok biztos). Ha már rajtam nem lehet segíteni, talán másokon még lehet.

Arra viszont rájöttem, hogy az a mondás nem igaz, hogy "mindent lehet, csak akarni kell", mert van amit nem. Befejeztem az illúziók kergetését és visszatérek a logikus reális világba. Az érzelmek világában megbuktam.

Vad Fruttik - Nem hiszek

Evanescence - My Immortal

feladni?

Amikor azon vagyok, hogy rábeszéljem magamat valamire, akkor mindig van mélyen valahol egy érzés, vagy nem is tudom micsoda, ami mindig ellenáll, hogy ne csináljam, ne tudjam rábeszélni magamat.
Amikor azon vagyok, hogy lebeszéljem magamat valamiről, akkor mindig van mélyen valahol egy érzés, vagy nem is tudom micsoda, ami mindig ellenáll, hogy de csináljam, ne tudjam lebeszélni magamat.

Nem tudom hogyan győzhetném le ezt a hülye tulajdonságomat. Mert ezért nem haladok és jutok soha semmire, mert mindig össze vissza győzködöm magamat. Mindig addig harcolok magammal, amíg végül ugyanoda jutok vissza, ahonnan elindultam. 

De tudom, hogy mi a megoldás, az hogy nem kéne agyalnom és győzködnöm magamat. Ha nem csak csinálnom kellene dolgokat eszetlenül értelmetlenül nem törődve semmivel, aztán majd lesz valami. Mint ahogy a normális emberek is szokták tenni.

Mi van ha már nem tudok változtatni, mert már túlságosan beragadtam magamba? Lehet, hogy pszichiátriai eset vagyok? Vagy csak egy remete? 

Azt érzem jelenleg, hogy teljesen kicsináltam magamat szellemileg az utóbbi hónapokban. Most meg csodálkozok, hogy miért vagyok elfogyva. 

Újra kellene építenem az alapokat, hogy valamit építhessek rá. Csak már nincs kedvem építkezni, mert már annyi időt elbasztam már vele így is. De így meg nem lesz semmi, mert ami most van az minden csak nem jó. Azt mondják az emberek, hogy ne erőlködjünk hagyjuk a dolgok alakulni maguktól. Hát én most nem csinálok semmit és alakul magától? max az agyam áll meg a semmitől, de hogy semmi pozitív kimenetele nem lesz az biztos. 

Lehet megint fel kellene adnom a tervemet, hogy agyilag helyre jöhessek, hogy utána megint újra kezdhessem?...

ELUVEITIE - A Rose For Epona

Gortoz a Ran - J'Attends

kevésbé

Egyre kevésbé tudom, hogy mit tudok vagy mit nem. Hogy mit gondolok és mit nem. Káoszos semmi van a fejemben.

Hans Zimmer - Time (Inception)

utálom

utálom már az embereket
utálom már a világot
utálok mindent
főleg magamat

Nemtudok normális lenni, csak azt hittem, hogy de, valójában meg nem tudok semmit se, nekem nem megy normálisnak lenni. Csak elhitettem magammal időnként, hogy haladok valamerre. Kitalálok dolgokat, átszínezem a festményt, de amúgy ugyanaz, csak nem tűnik fel.

Lehet jobb is lesz ha tényleg programozó leszek mondjuk távmunkában, akkor nem kell emberek közzé mennem, úgyse tudok mit kezdeni velük. Egy szánalmas lelkileg roncs embernek érzem magamat. Szeretném megkímélni az embereket magamtól, hogy mindenkivel jót tegyek. Jobb mindenkinek, ha kevesen ismernek egy ennyire gyenge és fogyatékos embert.

Nehezen viselem azokat a helyzeteket, amikor felettem döntenek el dolgokat és utána elvárt a lekesedés. Persze normális embereknek ez nem lenne gond, csak én utálok kimozdulni, emberek közzé menni, meg mindent utálok. Egy lakatlan sziget elég lenne.

Nem bírom, hogy másoknak olyan egyszerű. Nem bírom, hogy másoknak mindig, akkor van jó kedve, amikor nekem nem. Nem bírom elviselni magamat.

Nem akarok semmit, nem érdekel semmi, nem érdekel senki.

Órák óta ugyanazt cikket nézem, de fogalmam sincs mit írnak benne. De már fogalmam sincs, hogy mi jár a fejemben. Csak a negatívságot érzem. A csalódottságot. Az elbaszottságot. Azt, hogy nem tudok kezdeni magammal semmit se. Hogy sose fogok semmit se elérni. Hogy nem tudok sose eleget változni, hogy hasonlítsak a normális emberekre. Azt, hogy kár belém fektetni az időt, energiát az ismerősöknek. Mert nem lehet velem semmit se kezdeni. Csak lehúzok mindenkit a negatívságommal. Mire való egy ilyen szar negatív ember?

Sólstafir - Fjara

Az utóbbi 1 hétben sok minden visszajött bennem, ami hiányzott belőlem mostanában. Tele van egy csomó gondolattal a fejem, egy csomó tervvel. Összevissza hullámzik a hangulatom, egyik nap ilyen másik nap olyan. Visszatértek az érzések is és valahogy újra összetettebbnek érzem magamat, nem annyira laposnak, mint egész nyáron voltam. Bár nem nagyon tudok még cselekedni, de határozottan jó irányban állok. Olyan mintha két hete még csak 10%-os lettem volna. Most meg talán olyan 70%-os lehetek. Nem kell sok idő, csak pár nap ha minden jól megy és elérem azt, hogy egyben legyek. Csak utána kellene egy kis szerencse, hogy véletlenül mákom legyen...

Papa Roach - Between Angels And Insects

miért nem most

Five Finger Death Punch - The Bleeding

kilépni

A világ sokszor olyan furcsán és érthetetlenül működik, hogy ha azt gondolod, hogy nem, akkor igen és ha igenre gondolsz, akkor nem.

Viszont azt hiszem, hogy a dolgok folyton ugyanúgy történnek. Valószínűleg az x+1-edik körben járok éppen. Úgyhogy a cél az, hogy ezt a kört megszakítsam valahogy.

Most hirtelen megpróbálom valahogy összeszedni magamat, aztán megpróbálni a lehetetlent, az az legyőzni magamat.

Thirty Seconds to Mars - This is War

Azt hiszem megtaláltam a következő hónapokra a gondolkodni valót, hogy elfogadjam az újabb bukást. Csak mert nagyon nehezen tudom feldolgozni, ha valamit nem sikerülhet megvalósítani.

Mindig azt szoktam hinni, hogy menthető a helyzet, hogy van megoldás, csak egy kicsit kell még kitartani vagy türelmesnek lenni. Amikor pedig rájövök, hogy nincs tovább, akkor pedig sokáig tart megemészteni és elfogadni.

Elvileg bármire képesek vagyunk, akkor miért nem sikerülhet bármi? Ha elvileg nincs lehetetlen, akkor miért nem valósíthatunk meg mindent?

Valahogy tanulnom kellene a hibáimból, de nem tudom, hogy tudok-e tanulni egyáltalán. Vagy csak újra és újra ugyanazokat fogom elkövetni mint eddig. Akkor kár lenne erőlködni, mert felesleges az egész.

Sólstafir - Köld

elbasztam

Mindig is tudtam, hogy baromságot csinálok és hogy nem lehet a végtelenségig húzni. És, hogy a határát feszegetem a dolgoknak és hogy egyenes út vezet így a bukásig. De mégse tudtam átlépni a határaimat és legyőzni magamat. Sokszor sikerült már, de most nem sikerült. Általában a kitartás, meg a pozitív gondolkodás, meg ilyenek segítenek az emberen. Csak akkor nem amikor tényleg kellene.

Vannak gondolatok a fejemben szerencsére, hogy mit csináljak, de csak munkáról. Mindig csak ahhoz értettem, hogy hogyan dolgozzak és ennyi. És most is csak ennyi van. Lehet nem is kellene többre törekednem, mert ami nem megy azt kár erőltetni. De lehetek legalábbis tökéletes élmunkás vagy valami ilyesmi. Elérni nem fogok úgyse semmit se a munkamániával, ahhoz szerencse is kellene, de az nekem úgy sincs. Főleg, hogy ha eszembe jut valami úgyis elkezdek kételkedni magamban. Úgyhogy csak marad a melózás és ennyi.

Hiába próbálok nem baromságokat és csinálni és tanulni a hibákból, mindig elbaszom csak a dolgokat. Lehet képtelen vagyok fejlődni a lényegesebb dolgokban és csak illúzió, hogy valamire jutottam magammal. Lehet semmire se jutottam sose és valójában csak ezért nem jutok előrébb, mert tényleg fejlődésképtelen vagyok.

Nem tudom, hogy mikor tévedek. Amikor megteszek valamit vagy amikor nem vagy amikor lebeszélem magamat valamiről, vagy egyszerűen csak folyamatosan tévedek mindenben. És semmi se úgy van, mint ahogy gondoltam és lehet ezért csúszik mindig minden el.

Mondanám azt, hogy mostanában megy csak így, de ez nem igaz. Régebben se mentek, csak néha úgy tűnt mintha haladnék valamerre. Akkor pedig az az illúzióm támadt, hogy van értelme a dolgoknak. Aztán persze mindig rá kellett jönnöm, hogy csak illúzió lehetett az egész, ami csak a fejemben létezett. Majd újra kitalálok valami "nagyszerű" elbaszott ötletet, amitől újra elkezdek valamit építgetni, aminek nem lesz ugyanúgy értelme.

De nembaj örökké úgyse tarthat, nem élünk örökké.

Adept - Means To An End

x

Road - Nem kell más