Amikor azon vagyok, hogy lebeszéljem magamat valamiről, akkor mindig van mélyen valahol egy érzés, vagy nem is tudom micsoda, ami mindig ellenáll, hogy de csináljam, ne tudjam lebeszélni magamat.
Nem tudom hogyan győzhetném le ezt a hülye tulajdonságomat. Mert ezért nem haladok és jutok soha semmire, mert mindig össze vissza győzködöm magamat. Mindig addig harcolok magammal, amíg végül ugyanoda jutok vissza, ahonnan elindultam.
De tudom, hogy mi a megoldás, az hogy nem kéne agyalnom és győzködnöm magamat. Ha nem csak csinálnom kellene dolgokat eszetlenül értelmetlenül nem törődve semmivel, aztán majd lesz valami. Mint ahogy a normális emberek is szokták tenni.
Mi van ha már nem tudok változtatni, mert már túlságosan beragadtam magamba? Lehet, hogy pszichiátriai eset vagyok? Vagy csak egy remete?
Azt érzem jelenleg, hogy teljesen kicsináltam magamat szellemileg az utóbbi hónapokban. Most meg csodálkozok, hogy miért vagyok elfogyva.
Újra kellene építenem az alapokat, hogy valamit építhessek rá. Csak már nincs kedvem építkezni, mert már annyi időt elbasztam már vele így is. De így meg nem lesz semmi, mert ami most van az minden csak nem jó. Azt mondják az emberek, hogy ne erőlködjünk hagyjuk a dolgok alakulni maguktól. Hát én most nem csinálok semmit és alakul magától? max az agyam áll meg a semmitől, de hogy semmi pozitív kimenetele nem lesz az biztos.
Lehet megint fel kellene adnom a tervemet, hogy agyilag helyre jöhessek, hogy utána megint újra kezdhessem?...
ELUVEITIE - A Rose For Epona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése