utálom

utálom már az embereket
utálom már a világot
utálok mindent
főleg magamat

Nemtudok normális lenni, csak azt hittem, hogy de, valójában meg nem tudok semmit se, nekem nem megy normálisnak lenni. Csak elhitettem magammal időnként, hogy haladok valamerre. Kitalálok dolgokat, átszínezem a festményt, de amúgy ugyanaz, csak nem tűnik fel.

Lehet jobb is lesz ha tényleg programozó leszek mondjuk távmunkában, akkor nem kell emberek közzé mennem, úgyse tudok mit kezdeni velük. Egy szánalmas lelkileg roncs embernek érzem magamat. Szeretném megkímélni az embereket magamtól, hogy mindenkivel jót tegyek. Jobb mindenkinek, ha kevesen ismernek egy ennyire gyenge és fogyatékos embert.

Nehezen viselem azokat a helyzeteket, amikor felettem döntenek el dolgokat és utána elvárt a lekesedés. Persze normális embereknek ez nem lenne gond, csak én utálok kimozdulni, emberek közzé menni, meg mindent utálok. Egy lakatlan sziget elég lenne.

Nem bírom, hogy másoknak olyan egyszerű. Nem bírom, hogy másoknak mindig, akkor van jó kedve, amikor nekem nem. Nem bírom elviselni magamat.

Nem akarok semmit, nem érdekel semmi, nem érdekel senki.

Órák óta ugyanazt cikket nézem, de fogalmam sincs mit írnak benne. De már fogalmam sincs, hogy mi jár a fejemben. Csak a negatívságot érzem. A csalódottságot. Az elbaszottságot. Azt, hogy nem tudok kezdeni magammal semmit se. Hogy sose fogok semmit se elérni. Hogy nem tudok sose eleget változni, hogy hasonlítsak a normális emberekre. Azt, hogy kár belém fektetni az időt, energiát az ismerősöknek. Mert nem lehet velem semmit se kezdeni. Csak lehúzok mindenkit a negatívságommal. Mire való egy ilyen szar negatív ember?

Sólstafir - Fjara